Sikeres Vállalkozás

Célkitűzés, tervezés és megvalósítás, vállalkozói álmok valóra váltása

A sikeres vállalkozás titka

Tags: , ,

Mindenki, aki vállalkozásba kezd, sikerre vágyik. Még a kényszervállalkozók is. Aztán, ha megkérdezed a kezdőtől kezdve, a haladón át, a vérprofi, tapasztaltaltakig magukat a vállalkozókat, cégvezetőket, akkor mindnyájuk számára teljesen mást jelent a siker. Erre is igaz: ki mint él, úgy ítél.

Egy kezdő vállalkozás számára óriási siker, ha már az első hónapokban vannak bevételek.

Óriási siker az is – tekintve a statisztikákat -, hogy ha túlélik az első két-három évet, és nem húzzák le a rolót.

Olvasd tovább! >>

A siker titkát nem az üzleti életben kell keresni

Tags: , , , , , ,

A siker kísérőszava az üzlet, az üzlet kísérőszava pedig a siker. Akik a sikert keresik, és szeretnék a saját titulusuk mellett látni a “sikeres” jelzőt, általában az üzletre asszociálnak, vagy legalábbis vezető beosztásra. A siker gyakran előfordul az innovatív ötletek mellett, a feltalálók környezetében. A gyakorlatban természetesen ez a helyes. A siker az eredményekből következik.

De két dolgot nem árt szem előtt tartani: az eredmény – ezáltal a siker – relatív. “A tavalyi évben 300%-kal megnöveltük a bevételünket.” Az jó. De mihez képest?

“Innovatív megoldásaival szinte berobbant az iparág köztudatába az új chipgyártó cég.” Ez siker. De hány év munkája, és mekkora csapat van mögötte? Az előzőekben már írtam arról, hogy a siker jórészt a rengeteg, kemény munkán múlik. Az, amit a sajtó hirtelen jött sikerként tálal – elkerülhetetlen sikerként – az mögött rengeteg pénz, és rengeteg munka van.

Ez az egyik: a siker csak sikernek látszik. Lehet, hogy 5 év kutatás után berobbanni a köztudatba, éppen, hogy nem siker, hanem tiszta ráfizetés. Majd egyszer, valamikor siker lesz, de berobbanni még nem siker. Csak annak tűnik.

A másik, amit mindig szem előtt kell tartani: a siker személyiségfüggő is lehet. Nincs rá sablon, de két dologtól függ, hogy az adott személy sikeres lesz-e: szereti-e azt csinálni, amit csinál, és alázattal csinálja-e, esetleg mások érdekében?

A világ egyik leghíresebb, fiatal pókerjátékosa- nagyon sikeres is egyben -, Phil Ivey, óriási tiszteletnek örvend a pókeresek között. Nem azért, mert jól játszik, és félelemmel vegyes tisztelettel ülnek le vele játszani, hanem azért, mert dollármilliós nyereményekkel a háta mögött is olyan alázatos, emberi tudott maradni, hogy ez mindenkiből a tiszteletet hozza elő. Ez a siker. Mikor tisztelnek: mert nem száll el az agyad attól, hogy megháromszoroztad a bevételedet. Mert nem száll el az agyad attól sem, hogy kineveztek, előléptettek. Hanem megmaradsz embernek, barátságosnak. Nem veszel fel sztárallűröket, és nem játszod meg magad, és közben imádod azt, amivel foglalkozol. Ekkor elkerülhetetlenül sikeres leszel. Mert a siker az ilyen emberekről sugárzik.

A siker titkát az autotelikus személyiségben – ha már egyszer a világ ragaszkodik a személyiségben rejlő titkokhoz – kell keresni, és nem a pénzben, nem az üzletben. Ebből következik, hogy nagyon sokan lehetnek sikeresek, szinte mindenki. A siker az, amikor tisztelnek!

Vidi Rita

Iratkozz fel az értesítőre! Hetente maximum csak egy levelet küldünk, ráadásul olyan témákban, amiket máshol nem kapsz meg!>>

A siker legnépszerűtlenebb titka

Tags: , , , , ,

A mai bejegyzés nagyon rövid lesz, szeretném, ha te gondolnád végig, ennek minden aspektusát.
Ha felmerül a kérdés, hogy mi a siker, a sikeres vállalkozás legnagyobb “titka”, akkor néhány szóval meg lehet válaszolni: a baromi sok, és nagyon tudatos munka.

Ennyi a titok. A hangsúly a baromi sok és a tudatos szavakon van. Mert lehet sokat dolgozni feleslegesen is, és lehetünk nagyon tudatosak fejben is, elvégzett munka nélkül, csak az nem vezet sikerre…

Ez a titok: soha le nem álló agy, soha meg nem álló kezek, soha el nem kalandozó gondolatok, soha ki nem zökkenő figyelem, a cél soha el nem való tévesztése.

Sok sikert! :)
Rita

Iratkozz fel az értesítőre! Hetente maximum csak egy levelet küldünk, ráadásul olyan témákban, amiket máshol nem kapsz meg!>>

A személyiségünkben rejlik a siker kulcsa?

Tags: , , , , , , , , , ,

Igen, egyértelműen rengeteg múlik a siker szempontjából a személyiségünkön.

Nem bonyolódom bele – a szerintem már amúgy is elavult módon kategorizáló – személyiségtípusok boncolgatásába, inkább két szempontból közelítem meg a személyiség kérdését. Az egyik a külvilág szempontja, a másik pedig a belvilág szempontja.

A külvilág szempontjából olyan személyiségjegyekkel kell rendelkeznie a sikerre vágyónak, akit szinte vakon követnek mások. Nem úgy kell elképzelni, hogy félmillió ember vonul utánad az utcán, vagy nyolcvanezren csápolnak az előadásod után, de igenis úgy, hogy akikkel kapcsolatba kerülsz, azok követésre érdemesnek tartsanak. Mindehhez az szükséges, hogy az, ahogyan kinézel – öltözék, ápoltság, stílus, gesztusok, mimika-, és az, ami elhagyja a szádat – vagyis amit közölsz, kommunikálsz -, azok maximális összhangban legyenek egymással.

A legdurvább hiba a diszharmónia. Biztos te is láttál már olyan fiatal üzletembert, menedzsert, aki rengeteget fordít a külsejére – drága öltöny, szép, ápolt cipő, belőtt haj, jó illat, manikűr -, de a viselkedése pont olyan, mint amilyen kamaszkorában volt: nyegle, pökhendi, rátarti, túlontúl büszke. Nem kell ahhoz Armani vagy Chanel, hogy tiszteletet váltson ki valakinek a személyisége. Törekedj mindig arra, hogy legyél azonos a belső énképeddel: ha kosztümöt veszel fel, akkor viselkedj is ahhoz méltóan. Nem a ruha teszi az embert, de a ruha meghatározó az első, legfontosabb benyomás szempontjából. Lehetsz melegítőben is, a megfelelő környezetben. Ha azt akarod, hogy kövessenek, viselkedj arra méltóan.

A másik szempont, ami a külsőségeknél sokkal fontosabb a siker szempontjából, az a te belső világod. Ide rengeteg személyiségjegy és jellemző tartozik, nézzük meg a legfontosabbakat:

- Magas stressz-tűrő képesség (a stresszről lesz még szó részletesen), és ezen belül is a rossz stressz jóvá “fordításának” képessége.

- Igásló-szindróma, avagy óriási munkabíró képesség, nagy adag monotónia tűréssel megspékelve.

- Vezetői kompetencia – ha mindent magad akarsz csinálni, nem lehet továbbfejlődni egy bizonyos szintnél feljebb. Ki kell adnod a feladatokat, mert különben megrekedsz.

- Stratégiai gondolkodásmód – ha közlegényként gondolkodsz, sosem lehetsz hadvezér. Ha hadvezérként gondolkodsz, a lövészárokból is tudsz irányítani. Ha nem stratégaként gondolkodsz, akkor bárki megvezethet, és a saját sikeres érdekében felhasználhat.

- Értékrend- és elvhűség - a legenyhébb szélben is meghajló fa dereka is lehet erős, de az alá senki nem heveredik szívesen… Erősnek, konzekvensnek kell lenned, azzal a képességgel megfejelve ezt, hogy a hibáidat is bátran bevallod.

- Felelősségvállalás képessége – a másra mutogatás még senkit nem juttatott sikerekhez. A sikerért, a kudarcért, csakis te lehetsz a felelős. Koncentrálj a sikerre, ha a kudarcot nehéz bevállalni ;)

- Autotelikus személyiség. (részletek később)

Innen folytatjuk.

Iratkozz fel az értesítőre! Hetente maximum csak egy levelet küldünk, ráadásul olyan témákban, amiket máshol nem kapsz meg!>>

  • Author: vidirita
  • Published: Feb 16th, 2010
  • Category: Siker
  • Comments: 8

A pozitív gondolkodás a siker kulcsa?

Tags: , , , ,

Az egészen biztos nem hátrány, hogy ha pozitívan állunk mindenhez. Ha sikeres akarsz lenni, akkor kiemelkedően pozitívan kell állnod még a sorscsapásokhoz is. Jól kell tűrnöd a nehézségeket, és nem a jajgatnivalót, hanem a tennivalót kell meglátnod minden problémában.
A sikeres emberek pozitívan állnak… legfőképpen önmagukhoz. Nem, nem elvakultan! Nem rózsaszín szemüvegen nézik önnön tükörképüket, hanem tisztában vannak a saját gyengeségeikkel, de elfogadják azt, és a pozitív tulajdonságaikra, akár kemény munkával is, de rásegítenek. Hogy egyensúlyba kerüljenek a dolgok.

A pozitív gondolkodás ugyebár azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem alulról nézzük a dolgokat, a békaperspektívából, hanem fölülről, a gólyaperspektívából. Akkor is, ha  békák vagyunk. Pozitív gondolkodóként rendelkezünk azzal a képességgel, hogy a gólya helyébe tudjuk képzelni magunkat, és nem a saját szemünknek hiszünk, hanem akár a lelki szemeinknek. Látjuk, amit szeretnénk. Nemcsak azt, ami körülvesz bennünket, hanem azt is, amit szeretnénk.

Meglátjuk éppen ezért a rosszban is a jót. De nem a hurráoptimizmus szemüvegén keresztül! Nem. Pozitív gondolkodóként is érdemes realistának maradni. Nem menekülünk el a rossztól az álomvilágba. Nem magyarázzuk a helytelen cselekedeteinket, ballépéseinket holmi ideológiával. Nem. Pozitív gondolkodóként is igazak maradunk és hűek az elveinkhez.

A pozitív gondolkodás azért is kell a sikerhez, mert a siker eredményt jelent. A negatív gondolkodók nem képesek észrevenni az eredményeket, úgy mennek el mellettük, mint a lehetőségek mellet. A pozitív gondolkodás segít, hogy észrevedd. Természetesen már abban is segít, hogy az utad a sikerig némileg egyenes legyen.

Hogyan lehet szert tenni pozitív gondolkodásra?

Döntsd el! Eleve, ha sikeres akarsz lenni, akkor óriási akaraterőre és önuralomra van szükséged. Nem kell hókuszpókuszolni, egyszerűen döntsd el, hogy megpróbálod másképp látni a világot, és észreveszed a jót mindenben! A jóban is, a rosszban is!

Készülő könyvemből egy rövidke részlet:
“Most fog kiderülni, mennyire vagy képes pozitívan gondolkodni. Csöpög a csap? Hurrá, van vezetékes víz! Repedezik a plafon? Hurrá, van tető a fejed felett! Nincs saját lakásod? Hurrá, van egy óriási célod! Beteg vagy? Hurrá, nemsoká meg fogsz gyógyulni!
Kettes a gyerek matekból? Hurrá, bejár az iskolába!”

Érted? A nyilvánvalóan nem pozitív dolgokat is lehet pozitívan szemlélni, aminek a kulcsgondolata ez: hurrá, nem következett be a legrosszabb, lehet örülni!

Ennyi. Mostantól pozitív gondolkodó vagy – kinevezlek -, gyakorold minden percben!

Vidi Rita
Iratkozz fel az értesítőre! Hetente maximum csak egy levelet küldünk, ráadásul olyan témákban, amiket máshol nem kapsz meg!>>

A sikerre vágyni kell? Be lehet vonzani?

Tags: , , ,

Nem, a sikert akarni kell!
Nem vitatom a vonzás törvényének működési mechanizmusát – magam is használom már vagy 25 éve -, de az Univerzumba kiküldött üzenet kevés lesz a sikerhez. Olvasd tovább! >>

Hatalmas célok, minimál dizájn?

Tags: , , , , ,

Eredetileg olyan dizájnt szerettem volna az oldalnak, ami egy jegyzetfüzetre utal.

Ugyanis célkitűzés és megvalósítás alfája és omegája néhány toll, és egy jegyzetfüzet.

Semmi faxni, semmi túlzás, semmi bonyolultság. A dizájn erre utal: egyszerűség, megbízhatóság, ford… Ja, az egy másik oldal szlogenje :) .

Itt, a sikeresvállalkozás.hu-n kimondottan a vállalkozók személyes céljairól, és azok megvalósításáról lesz szó. Az álmok valóra váltásáról. A tervek szövögetéséről és kivitelezéséről. A döntések meghozataláról. Mások gondolatának ismeretéről. Mindenről, ami a vállalkozók céljait támogatja. Olvasd tovább! >>

© 2009 Sikeres Vállalkozás. All Rights Reserved.

This blog is powered by Wordpress and Magatheme by Bryan Helmig.